Saját önismereti csoportomnak írt gondolataim.
Egy pszichológustól hallottam egyszer, hogy addig kell mondani a „sztorit”(=fájdalmak, traumák, elakadások…), amíg már nem a Te könnyeid jönnek, hanem azoké akik hallgatják.
Óriási HÁLA van bennem a könnyeitekért, mert tényleg megélhettem, hogy nem vagyok egyedül és ez a legNAGYOBB amit a csoport adhat. A sztorim még nem sült ki, maradtak még könnyeim, de alázattal tudok nézni a „szereplőkre” és óriási szeretettel a kicsi önmagamra, aki ezt így tudta kódolni.
Utolsó gondolat:
Legnagyobb félelem amivel önismeret során szembe nézhetünk, az a meghalástól és/vagy megőrüléstől való félelem. KÖSZÖNÖM, hogy kísértetek, velem voltatok ebben a nehéz szembenézésben. ♥♥